Oriflame pirosító & Essence crystal tus

Oriflame pirosító és Essence crystal tus


Pár hete találkoztam blogger barátnőmmel Fannival, aki egy kis csomaggal lepett meg, és nagyon megörültem ugyanis a rég áhított Oriflame pirosítót is tartalmazta, valamint nyertem a Makeup and stuff blogról egy másik csomagot, amiben meglepiként megtalálható volt az Essence régi-új crystal csillámos tusa, amiről bevallom én még nem hallottam, sőt nem is nagyon izgatott fel a dolog.

De akkor bővebben a termékekről:


Oriflame-Very Me- Cherry My Cheeks pirosító 


A picike, neszesszer barát pirosító, 2g-os kiszerelésben kapható az Oriflame háza táján és már nagyon régóta fájt rá a fogam, de valahogy mindig volt valami fontosabb, ami jobban kellett mint ez a kis szépség.
A húgomnak a "Sweet Coral" árnyalata van meg, ezt szoktam használni alkalmanként és meg kell, hogy mondjam őszintén remélem, hogy még sokáig kapható lesz a márkánál!


Mint már azt feljebb említettem, már használtam a "Sweet Coral" árnyalatot (aminek egyébként szerintem köze sincs a korall árnyalatához) amit imááádtam, most a második variációt a "Pretty Pinket" tudhatom magaménak, ami a nevéhez híven egy csinos, rózsaszínes árnyalat.





A fenti képeken láthatjátok, hogy pont eléggé, de nem túl pigmentált, egészséges pírt kölcsönöz az orcáinknak. Egyébként egy matt darabról van szó, nem fénylik, nem csillámlik és sokáig fent marad a helyén.

Összességében megérdemelné a 10 pontot, sajnos viszont ár-érték aránya miatt nem érdemli ki, ugyan is a 2g-os kiszerelésért 1700 forintot kell fizetniük a vásárlóknak, hogy ha nincsen semmiféle kedvezmény.
10/9

Essence Crystal szemhéjtus


Az Essence új szortimentjének tagjaként tért vissza, megújulva a régi "Crystal" tus, ami sokak nagy kedvence  volt, de egy időre leálltak a forgalmazásával, és a feledés homálya felé indult a kis csillámló cukiság, de az ősszel ez is visszakerült a boltok polcaira.


Az én kis feketém árnyalata, a 02-es "Black star" nevet kapta, jogosan!
Rajta kívül még négy színben elérhető:

01 twinky starlight - ezüst
03 gold rush - arany
04 sparkling purple - lila
05 flashy aqua - kék


Mikor először megláttam a csomagolást nagyon megörültem, azt gondoltam, hogy egy fekete tust kaptam, apró,de ragyogó, ezüst csillámokkal feldobva, azonban csalódnom kellett: átlátszó zselében találhatóak az apró, ezüst és fekete csillámok, így annyira nem is érdekelt már a dolog, gondoltam majd valamikor jó lesz, 4ml nem olyan sok, hamar elfogy.


A képen is látszik, hogy önmagában nem sokat ér, viszont egy egyszerű, világos színű tust vagy szemceruzát is feldobhatunk vele, úgy már mindjárt jobb a leányzó fekvése. Így, karácsony és szilveszter közeledtével, pedig ki az aki nem dobná fel egy kis extra csillogással a hétköznapi sminkjét is? Na ugye ?! :)

Tetszik, tetszik, de nem hiszem, hogy nagyon kitudnám használni, valamint eléggé húzza a szemhéjamat száradáskor, az áráról sajnos nem tudok nyilatkozni, szerintem olyan 600 és 800 forint között mozoghat az ára a DM, a Rossman és a Müller üzletekben.
10/5

Szerettek karácsony felé csillogó kiegészítőket, sminket viselni?
xoxo.Mia


2 megjegyzés:

  1. Én mindig szeretem a csillogó sminkeket, főleg buliba. :)
    A pirosító valóban szépséges, tetszik nagyon! :)

    VálaszTörlés
  2. Na, akkor neked pont jól jöhet egy hasonló darab! :)
    Valóban, de a másik árnyalat is mesés!

    VálaszTörlés