TESZT: A nagy Boulevard paletta teszt

TESZT:
A nagy Boulevard paletta teszt



Karácsonyra kaptam egy Boulevard smink készletet, amiből már a rúzsokat bemutattam nektek, és már akkor elárultam, hogy nagyon pozitívat csalódtam, nos ez most sem lesz másképpen. 
A fent képen láthatjátok, hogy a készletben négy darab, hat részes paletta volt a csomagban, egy lilás, egy zöldes, egy barnás és egy rózsaszínes árnyalatokat tartalmazó. Mint a rúzsoknál itt is érvényes volt, hogy azt gondoltam , mivel ez nem egy olyan nagy márka és még senkitől nem hallottam, hogy milyen jók lennének, nem kell semmi nagy dolgot várnom. HÁT NEM: nézzétek meg Ti magatok, hogy miről is beszélek.



Az első paletta natúrabb barnás árnyalatokat tartalmaz, valamint egy fehéret, amit én inkább a pinkek közé tettem volna be, és a helyére egy feketét tettem volna, az nem kapott helyet egyik palettában sem.


A színek nagyon intenzívek, pigmentáltak, talán a fehér melletti, kicsit mattabb szín lehetett volna erősebb is, szinte ugyan olyan színű mint a bőröm, így nem látszik annyira.
Az állaguk selymes, majdnem hogy már krémes, jól eldolgozhatóak.

A kedvencem: balról a második.


A következő a pinkes paletta, ami mályvás árnyalatokat és egy bordót is tartalmaz. Talán nem a legpigmentáltabb a paletták közül, de szépen lehet alkalmazni a színeket, a héten majd egy videóban ezt be is mutatom nektek.


A kedvencem: balról a harmadik




Zöldes árnyalatok: minden van itt, a kekitől a mentáig :)


Csodálatosak nem? Ismét nagyon szép pigmentáltságot kapunk a palettától, nekem a kedvencem a két mentás és a mellettük lévő sötétebb zöld.


Lilák között akad kék is.


Az első az abszolút kedvencem és ismét nem panaszkodhatunk a pigmentáltságra.

A napokban egyébként készítettem egy mályva-fekete sminket, hogy teszteljem a paletta színeit és a tartóssága is kiváló, ha pedig még primert is segítségül hívtunk nem lesz semmi problémánk.

Imádom, 10/10

xoxo.Mia

3 megjegyzés:

  1. nagyon szépek , főleg az utolsó :D
    ha van kedved játssz a nyereményjátékomon:
    http://underthespellofbeauty.blogspot.hu/2014/01/nyeremenyjatek.html

    VálaszTörlés
  2. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire pigmentált! Mindegyikben van több szín is, ami nagyon tetszik:)

    VálaszTörlés
  3. Ugye ?:D Hamarosan készítek vele majd sminket a csatornára és akkor majd jobban láthatod :)

    VálaszTörlés