BOMB karácsonyi termékbemutatón jártam

BOMB karácsonyi termékbemutatón jártam

Fürdőbombák, sütik

Novemberben került megrendezésre a Bomb cosmetics karácsonyi termékbemutatója, ahol Rami blogját képviselhettem, ami hatalmas megtiszteltetés volt, ezúton is köszönöm neki, hogy Rám gondolt!

Fürdősütik


A rendezvény azzal kezdődött, hogy beültünk az Auguszt cukrászdába, közösen a Bomb vezetőivel és a többi bloggerinával megittunk egy-egy pohár finom, forró italt, ettünk apró süteményeket, miközben megszaglászhattuk a fehér tortatálalókra helyezett karácsonyi kollekció mesés darabjait. A meséset pedig értsétek szó szerint! A gyömbér, a mézeskalács, a jeges vörös áfonya, a mentol és a csokoládé illataival és a csillámos, hóembert, Mézit, karácsonyfát, cukorpálcát ábrázoló cukiságokkal abszolút a téli csodaországba repítettek el minket. (Ebben segített a csodálatos cukrászda is, lentebb mutatok képet is.)

Melange :)

Mentolos-csokis finomság, az egyik kedvencem

Hógolyós szappan, szintén csokis-mentás illattal

A mesés Auguszt cukrászda egyik ajtaján olvasható



Ezután pedig egy kis játék következett, miután mindenki jól megszaglászta az összes szappantortát és fürdő golyót is. A kis bloggerina csapatoknak ki kellett találniuk, hogy melyik illathoz és melyik fantázianévhez melyik fürdőcsoda tartozik, ez nagyon mókás feladat volt, és persze így jobban meg is ismerkedhettünk a termékekkel.

Egy kis móka :-)

Móni szívesen találgatta a fürdősütik illatát
Édes kis gyertyák

A játék után pedig átsétáltunk a Bomb cosmetics Mamutban található üzletébe, ahol nem csak a többi karácsonyi csodát ismerhettük meg, de akár a csodásabbnál csodásabb karácsonyi ajándék csomagok látványa után már a "Kinek mit vegyek karácsonyra" lista is sokunknál bővülhetett. Én egy kicsit közelebbi kapcsolatba kerültem a gyertyákkal, imádom őket, így nem csoda, hogy egyből az összes little hottie-val együtt mind kívánságlistára került.

A kedvencem talán a Mistletoe Kiss volt
Mindenféle illatú viasz
Az abszolút kedvencem a karácsonyi termékek közül a You can't Catch Me, magyarul Fogócska névre keresztelt fürdőbomba lett, amely mézeskalács illattal rendelkezik, gerániumot és tömjén illóolajat tartalmaz, és egy rózsaszín,piros színekből álló, csillámos Mézit ábrázoló golyócska. A rendezvényt nem hagytuk el üres kézzel, ugyan is megleptek minket egy kisebb ajándékcsomaggal, ami legnagyobb örömömre tartalmazta ezt a kis cukiságot illetve Ice Ice Baby vagyis Fagyos móka névre keresztelt fürdősütit, ami csokis-mentolos illattal ejti rabul használóját, grapefruit és narancsvirág illóolajjal felszerelve. Az úgynevezett "goodie bag"-ben megtalálható volt még az Ünnepi gyömbér szappantorta illetve három little hottie is. A csomagnak hála kát számomra új márkával ismerkedhettem meg, a Dizao organics-el és a Naobay natural&organic-al (előbbit egy homoktövis ajakbalzsammal, utóbbit pedig három termékmintával).

A kedvencem a Fogócska nevű édesség
Evelinnel, Mónival és Kittivel jól szórakoztunk

További képek :


A blogger lányok le csekkolják a kínálatot


Fürdőbombák minden mennyiségben



Mesélték, hogy a férfiak kedvence ez a szivacs szappan, nagyon viszik karácsony tájékán :P

Itt aztán lehet válogatni

Varázslatos karácsonyi szappanok


A már említett ajándékcsomagok. Hát ki ne örülne egy ilyen szuper összeállításnak?







Köszönöm még egyszer Raminak, hogy gondolt rám, illetve a BOMB cosmetics-nek ezt a szuper, hangulatos kis délelőttöt. Remélem, hogy ezzel a bejegyzéssel tudtam nektek ajándék ötletet is adni a közelgő ünnepekhez. 

Puszi, Mia



1 megjegyzés:

  1. Nagyon szeretem a Bomb cosmetics termékeit, sokszor használok/veszek ilyeneket. A kedvenceim a fürdőbombák. :)

    VálaszTörlés