V.I.P. Journey Cosmetic Kit rúzs tesztek

V.I.P. Journey Cosmetic Kit
rúzs tesztek


A mai bejegyzésemet az első karácsonyi ajándékommal kezdem, amivel Apu lepett meg, még pedig a Boulevard de Beauté márka V.I.P Journey Kit-jével, amelyben többek között pirosítók, paletták és posztunk fő témája vagyis rúzsok kaptak helyet. Bár nem egy nagy márkáról van szó, nagyon pozitívan csalódtam ezekben a rúzsokban, pedig én nagyon kényes vagyok a rúzs témában.

Nos lássuk is a kis gyöngyszemeket:



A szett négy olyan színből áll, ami szerintem minden lány/nő életében alapdarabnak számít, konkrétabban egy bordós pirosas árnyalatot, egy cikláment, egy lilás rózsaszínest és egy halvány pinket tartalmaz, utóbbi a legszebb szín a négy közül. Megjegyezném, hogy a termékek bőrgyógyászatilag engedélyezettek, szerintem ez egy plusz jó pont.

A két kép pedig már élesben tesztelve készült, a karomon próbálgattam a színeket, és szerintem azért látszik, hogy nem éppen a gyengén pigmentált kategóriába tartoznak. Nagyon szépek, a bordós, a ciklámenes, a baba rózsaszínes árnyalatok teljesen mattok, viszont a lilásban látok egy kis kékes fényt. A bordó árnyalatot délután felkentem a számra, ittam, ettem rá és este még javában látszott a számon, úgyhogy egyenlőre a tartósságával is meg vagyok elégedve. Utána néztem a Bouldevard de beauté márka készít ajakstiftet is, ami szintén eléggé jól néz ki, képek alapján.

Mit gondoltok, tetszenek a színek és az amit írtam róla megnyerő ahhoz képest, hogy nem egy nagy márkáról beszélünk?
Nektek van "No-name" vagy olcsóbb kategóriás smink terméketek, amiben nagyon pozitívat csalódtatok és imádjátok?

xoxo.Mia



1 megjegyzés:

  1. Jaj, Mia! Gyönyörűek ezek a rúzsok! :) Szeretem a noname termékeket próbálgatni! Sokkal kevesebb csalódás ért velük mint a nagy márkákkal! :)

    VálaszTörlés